Dr. Bogdányi Katalin írása:

 

A koronavírusjárvány új helyzetet teremt a magyar családok életében. Hozzá kell szokni ahhoz, hogy nem kell rögtön orvoshoz fordulni egy beteg gyerekkel, hanem ismert útmutatók és távoli orvosi segítség mellett kell elkezdeni ápolni, gyógyítani. Fel kell tudni mérni, hogy melyik az a pillanat, amikor valóban szükséges a vizsgálata. Ehhez szeretnék néhány tanáccsal segíteni.

Tudnivalók a lázzal kapcsolatban
A szülők legnagyobb félelme a láz. Általános tévhit, hogy lázas gyerek beteg gyerek, láztalan gyerek nem beteg gyerek. Ezért adjuk a lázcsillapítókat nyakra-főre, csak szabaduljunk meg a láztól, és ezért van az, hogy köhögős-náthás gyerekek serege van a bölcsikben-ovikban, hiszen ők már nem lázasak, tehát meggyógyultak.
A reklámokkal ellentétben a szakmai irányelvek szerint az első választandó szer a paracetamol tartalmú lázcsillapító (pl Panadol vagy Mexalen kúp), második az ibuprofen (pl Nurofen szirup vagy kúp). A szájon át adott gyógyszerek biztonságosabban felszívódnak, mint a kúpok, így azt csak hányós gyereknek adjunk.
Kisgyerekkorban a lázat az esetek túlnyomó többségében banális vírusfertőzések okozzák. Ezzel kapcsolatban a tudnivalók:
- NEM kell a láztól megszabadulni, csak akkor, ha a gyerekeket megviseli. Ekkor és csak ezért kell adni lázcsillapítót!
- NEM a lázcsillapítótól fognak meggyógyulni a gyerekek, hanem az esetek többségében maguktól
- NEM baj, ha lázcsillapító ellenére újra felmegy a gyerekek láza, ez így normális mindaddig, amíg a betegség akut szakasza zajlik
- NEM viseli meg a láz a gyerekek szívét
- NEM lesz nagyobb valószínűséggel lázgörcse, ha magas a láza, mintha mérsékeltebb
- NEM akkor hat a lázcsillapító, ha láztalan lesz tőle egy gyerek, hanem ha jobb lesz tőle a közérzete!

Tudnivalók a náthás gyerek ápolásával kapcsolatban

Ha egy náthás gyerek szüleit ellátom kezelési tanáccsal, gyakran azt hallom búcsúzáskor, hogy „szóval akkor nem kell neki semmi különös”. Pedig az egyszerű nátha is akkor fog szövődménymentesen meggyógyulni, ha megtesszük a következőket:
- életkoról függően biztassuk a gyerekeket gyakori orrfújásra, vagy szívjuk le orrszívó-porszívóval az orrukat
- figyeljünk a sterilitásra, rögtön dobjuk el a zsebkendőt vagy mossuk-fertőtlenítsük ki az orrszívót és utána mossuk meg a gyermek és saját kezünket
- figyeljünk rá, hogy igyon legalább dupla mennyiséget, mint máskor (10 kg-os gyereknek 1 liter, 10-15 kg-os gyereknek 1,25 liter, 15-20 kg gyereknek 1,5 liter az alap folyadékszükséglete)
- szellőztessünk a szobában 2-3 óránként, frissítsük fel az ágyneműjét, ruháját, figyeljünk fokozottan a tisztaságra körülötte

Tudnivalók a köhögős gyerek ápolásával kapcsolatban

Gyerekkorban a köhögést túlnyomó többségében az orrból a garatba hátracsorgó váladék okozza, ami irritáló, száraz köhögést okoz. Ez az anatómiai adottságaikból fakad. Ritkábban légúti váladék áll a háttérben, igen ritkán hörgőgörccsel járó hörgőgyulladás az arra hajlamosakban. Általános elvként a köhögést nappal oldani, éjszakára elfojtani szoktuk, hogy a beteg gyerek tudjon pihenni. Sajnos igen kevés valóban hatékony gyógyszer van a köhögésre gyerekgyógyászatban, és bár a gyereknek kínzó, a családnak zavaró tud lenni a köhögés, mégis kerülni kell a felesleges gyógyszerek adását. A legtöbbet a következők segítenek:
- magas só tartalmú vízpára inhalálása (pl ultrahangos porlasztóval) akár naponta 4-5x
- ugató, ún kruppos köhögésre hidegpára, azaz a gyerek kivitele az utcára, megnyugtatása és itatása
- éjszakára hűvös szoba, megemelt feji végű ágy (nem a matracot emeljük, hanem az ágylába alá teszünk könyvet)
- mézes tej vagy tea gyakori itatása

Minden betegségen nagyon sokat segít a pihenés és akinek az ereje engedi, a friss levegő.
Törődjünk egymással, beteg gyereket ne vigyünk közösségbe! Óvodába, iskolába ne az menjen vissza, aki jobban van, hanem aki JÓL van, azaz tünet- és panaszmentes. Ezzel tudjuk elérni, hogy kevesebb legyen a közösségi fertőzés és a visszaeső beteg.